Medence tisztítás sóval

A medencét muszáj tisztítani, különben a vízben elszaporodnak az élőlények, a víz zavaros lesz és egészségtelen. Szakemberek sokat kísérleteztek azzal, hogy mikor, mivel tisztítsuk a medencét az egyensúly eléréshez. Amikor a víz tiszta, és nem vegyszerekkel van tele, ugyanakkor egészséges.

Az egyik kísérlet eredménye során kiderült, hogy sóval is lehet tiszta vizet varázsolni. Komolyan. Egyszerű konyhasóval. Eláruljam hogyan?

Medencetisztítás sóval

Szükség van nagy mennyiségű sóra, köbméterenként 2,5 kiló só nagyjából. És szükség lesz egy egyszerű eszközre, amit úgy hívnak, hogy só bontó.

A só bontó eszközt be kell szerelni a keringető rendszerbe és kész. Érdemes kicsit magasabbra tenni, mint a szűrőt, és akkor kevesebb lesz a só kicsapódás és a gázképződés is.

Aztán a sót beleszórjuk a medencébe, simán a zacskóból a vízbe, a medence széléről.

A só bontó természetes klórrá bontja a sós vizet, ami természetes módon fertőtleníti a vizünket, majd visszaalakul sóvá. Majd újra keringve bekerül a só bontóba, és klórrá változik… Ezért kevés só pótlásra van szükség, és azt is csak a párolgás miatt.

Sós medence tisztítás előnyei

A legfontosabb, hogy egyszerű. A só bontó beállítása, működése és esetleges karbantartása is egyszerű. És nem kell több vödörnyi vegyszert tárolni otthon, a gyerekek közelében. Ezen kívül:

  • Kiváltja a medencetisztító vegyszerek nagyját. Csak a Ph szintet kell ellenőrizni néha.
  • Teljes mértékben elvégzi a vegyszeres klórozás és az algaölő feladatát.
  • Nincs vegyszerszag, nincs az irritáló klórszag. nem csípi a szemünket a klór, nincs piros nyuszi szem a nap végére.
  • Anyagilag nagyon gazdaságos, hiszen a só bontót csak egyszer kell megvenni, és a sót is szezononként csak egyszer kell nagyobb mennyiségben a vízbe tölteni.
  • Környezet- és emberbarát módszer.
  • Nem allergizál.

Összegezve

Válassz környezetbarát megoldást, tisztítsd a medencét sóval. Kiváltja a mesterséges klórt és az algátlanító szereket is. Egyszerű, olcsóbb és biztonságosabb is, mint a vegyszerezés többsége. Szükséged lesz egy só bontó készülékre, és némi konyha sóra. Olcsó, nem allergizál, és egyszerű. Ha más megoldásra van szüksége, akkor ajánljuk a Medence tisztító vegyszerek és a Medence tisztító tabletta című cikkeket.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*